Lezárult az idei közösségi költségvetés – íme a nyertes projektek, és köszönet minden ötletgazdának!

2025.07.14.hír
Véget ért a 2025-ös újbudai közösségi költségvetés szavazási szakasza, és megszületett a végleges eredmény: az online és papíralapú szavazatok összesítése után kiderült, mely lakossági ötleteket valósítja meg az önkormányzat a 120 millió forintos keretéből.

Minden kategóriában (Zöld, Modern, Szabad, Gondoskodó) azok az ötletek kerültek kiválasztásra, amelyek a legtöbb szavazatot kapták, egészen addig, amíg az adott kategória keretösszege el nem fogyott. Amennyiben a következő ötlet költsége meghaladta a fennmaradó keretet, a megmaradt összeg tartalékba került. Ez a tartalék egy közös, kategóriáktól független listán került szétosztásra, a szavazatok száma alapján sorba rendezett ötletek között. A tartaléklistáról így végül az alábbi ötletek valósulhatnak meg: „Napvitorlák felszerelése közterekhez”, „Lakó- és pihenőövezetben felhívás a sebességkorlát betartására”, valamint „Kérdőív a fogyatékkal élők igényeinek felmérésére”

Ezúton is szívből gratulálunk a nyertes ötletek gazdáinak, és köszönjük minden résztvevőnek – ötletadónak és szavazónak egyaránt – hogy aktívan hozzájárultak Újbuda fejlődéséhez! 

A közösségi költségvetés célja, hogy Újbuda lakói maguk alakíthassák a kerület jövőjét: bárki beküldhet ötletet, vagy részt vehet a javaslatok kiválasztásában, így mindenki beleszólhat abba, mire fordítjuk Újbuda költségvetési forrásainak egy részét.

Idén is számos hasznos, előremutató és közösségépítő ötlet érkezett, melyek közül sajnos nem mindegyik fért bele a rendelkezésre álló forráskeretbe. De ezek az ötletek nincsenek elfelejtve!  Az önkormányzat a nem nyertes, de megvalósíthatónak ítélt javaslatokat is figyelemmel kíséri, és a döntéshozók figyelmébe ajánlja azokat a jövőbeli projektek tervezésekor.

A közösségi költségvetés csapataként tudjuk, hogy ez a program csupán egy a számos lehetőség közül, amelyeken keresztül a kerület lakói beleszólhatnak saját környezetük alakításába. Célunk, hogy évről évre tovább bővítsük ezeket a részvételi formákat, hogy minél több értékes ötlet és gondolat jusson el a döntéshozókhoz, és valóra válhasson Újbudán.

👉 Nézd meg, mely ötletek nyertek idén, és inspirálódj a következő évre! 
Nyertes projektek kategóriánként: 

Modern kategória 

  • Fedett kerékpártárolók létesítése – 434 szavazat, 25 millió Ft 
  • Lakó- és pihenőövezetben felhívás a sebességkorlát betartására – 211 szavazat, 5 millió Ft 

Zöld kategória 

  • Ivókutak telepítése kerületszerte – 457 szavazat, 8 millió Ft 
  • Csapadékvíz-hasznosítási koncepcióterv – 446 szavazat, 20 millió Ft 
  • Napvitorlák felszerelése közterekhez – 252 szavazat, 20 millió Ft 

Szabad kategória 

  • Kertmozi a Bikás parkban és a Kelenvölgyi Kertmozi – 578 szavazat, 12 millió Ft 
  • Rendszeres bolhapiacok szervezése a kerület különböző pontjain – 260 szavazat, 7 millió Ft 

Gondoskodó kategória 

  • Sófal telepítése óvodákba – 320 szavazat, 6 millió Ft 
  • „Márton láda” projekt – 233 szavazat, 3 millió Ft 
  • Akadálymentes játszóterek – 203 szavazat, 10 millió Ft 
  • Kérdőív a fogyatékkal élők igényeinek felmérésére – 140 szavazat, 3 millió Ft 

 

Ebben a dokumentumban pedig tájékozódhatsz arról, hogy melyik ötlet pontosan hány szavazatot kapott, beleértve azokat is, amelyek idén nem nyertek.

Köszönjük, hogy velünk voltál, és bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk – új ötletekkel, új lendülettel! 

Megosztás
Facebook logo