Leírás
A lakosságot ösztönözni lehetne arra, hogy az elhanyagoltnak tűnő közterületeket vegye gondozásba, ültessen oda virágokat
Ehhez lehet készíteni egy térképet, ahol fel lehet tüntetni, hol mely terület virágosítható, mely növények ültetése engedélyezett. Lehetne esetleg pár minta-területet létrehozni ötletadónak, illetve egy lelkes önkéntes csapatot is verbuválni, akik a kezdő virágültetőknek segítséget nyújtanának a jelenlétükkel, szükség esetén néhány egyszerű ültető eszközzel, magokkal.
A kerületben lévő kertészeti stb, áruházak, helyi lakosok talán szívesen adományoznak virágmagokat, palántákat is erre a célra.
Egy külföldi ötlet:
Angliában a már alig használt utcaii telefonfülkékbe a lakosok kis dobozokba a kertjükből szedett és nekik felesleges virágmagokat raktak ki rövid leírásokkal az adott növényrol, gondozásáról.
Bárki vihet, és tehet be oda magokat, felirat jelzi ezt .
A fülkéket üzemeltető cég pedig partner a dologban.
Akár Ujbudán is megvalősítható ez.
Miért jó, ha megvalósul az ötleted?
közösséget épit, cselekvésre ösztönöz, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt élményt adhat, az év nagy részében szinte bárhol megvalősítható program, ami a természet szeretetére nevel.