Leírás
A szomszédos kerületek zenei életében részt vesznek helyi szimfonikus zenekarok, Újbudáról ez a szerveződés még hiányzik. A bázis meg van, hiszen itt működik a kiemelkedően színvonalas Weiner konzi. Az itt végzett hallgatók, tanárok, művészek lennének a zenekar bázisa. A kerületben lakó hangszeres művészek, tanárok részvételére is számítunk. Mindezt önkéntes alapon, illetve, ha ez szükséges, a konzervatórium kiemelkedő tehetségeinek közreműködésével. A szervezeti minta a XIII. kerületben működő Koncertmuzsika Zenekar lehetne, amit egy évtizede vezetek, mint az Magyar Állami Operaház karmestere.
Miért jó, ha megvalósul az ötleted?
A zenekari muzsikálás, ahogy a kóruséneklés, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára közösségteremtő erő, léleknemesítő, mentális karbantartó, intelligencia fejlesztő tevékenység, ahogy ezt közel egy évszázados élettani kutatások igazolják. Igényes szórakozás és szórakoztatás. A kerület gazdagodna egy közösséggel, amely viszonylag rövid időn belül képes volna a kerület önkormányzati nagyrendezvényeit színesíteni, kísérőzenekarként közreműködni, nívós produkciót nyújtani, felmutatva a kerület szellemi potenciálját a művészi zene területén is.