Látni és látszani

Leírás

Az Albert utca és a Rátz László utca közötti futókörös park egyes részei nagyon sötétek esténként, főként a Kondorosi utca felé eső oldalon. Ezeken a részeken érdemes lenne a közvilágítást fejleszteni. (Nem tudom, napelemes lámpákkal megoldható-e, mert az épületeken kívül a magas fák is árnyékolják a parkot.)

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

Sötétedéstől egészen hajnalig kifejezetten balesetveszélyes tud lenni, ha a parkon keresztül szeretnénk közlekedni (vagyis inkább botorkálni), pedig sok esetben ez egy rövidebb útvonalat jelent. Konkrét eseményről nem tudok, de a fény a közbiztonságot is szolgálhatja.

Helyszín

Az Albert utca és a Rátz László utca közötti futókörös park

Önkormányzat visszajelzése

A hivatal csak olyan ötleteket engedhet szavazólapra, amelyek megvalósítása nem ütközik sem műszaki, sem jogszabályi akadályokba, belefér a költségkeretbe, illeszkedik Újbuda feladatainak körébe, illetve általában megfelel a közösségi költségvetés szabályainak. A beérkezett ötletek nagyobbik felét a hivatal kénytelen volt elutasítani, mivel a szavazólapra csak 10 ötlet kerülhet egy kategóriában – így ez az ötlet sem jutott tovább a szavazólapig. A közösségi költségvetés folyamatának fontos eleme, hogy az önkormányzat valós és aktuális visszajelzést kapjon a kerületben lakók által érzékelt problémákról és a lehetséges megoldási javaslatokról. Az értékelhető, ám a szavazólapig el nem jutó ötleteket külön összesítjük, és a Polgármesteri Hivatal illetékes ügyosztálya, az illetékes alpolgármester, valamint a területen megválasztott egyéni képviselő figyelmébe is ajánljuk.
Sorszám
220
Kategória
Modern
Időszak
2025/2026
Állapot
Nem kapott szakmai jóváhagyást
Beküldés
Ágnes Zsohovszky, 2025.03.26.
Oszd meg másokkal is!